#lehet kérdezni :v | Explore Tumblr posts and blogs

holvagymilan · 4 years ago

Text

A kis dolgok csömöre

Nagyon régóta akarok már mesélni az okokról. Hogy mégis minek kezd el az ember biciklizni, miért cseréli a reggeli ingázás rutinját a minden nap máshol ébredés rutinjára, a londoni irodát segédmunkára. És aztán mesélni arról, hogy mennyire nem megoldás ez a rutincsere, ez a fékevesztett helyváltoztatófesztivál, hogy végülis mennyire pontosan ugyanaz a ritualitás mozgatja a londoni Strand navy-blue-slim-fit-öltöny masszáját, a neonfényű tökmagospogácsa metróztatást, egy hegyi kolostor felé tartó mezítlábas folyóátkelést, a laoszi kígyóriasztó óvintézkedéseket, vagy a homoksöprögető thai sátorbontásokat. És aztán mesélni arról, hogy ezeket felismerve miért nem költözöm be mégsem egy nyugat-dunántúli kislakásba, egy budapesti gangosba, egy londoni hajóba, vagy úgy egyáltalán sehova.

Ennek a történetnek a szombathelyi Park erdő egy kiskertjében kellene kezdődnie, ahol a húsvéti szünetben ásókkal a vállukon gyülekezik egy csapat tizenhat éves, akik nem találják a helyüket a kortársaik Ady téri dörgölődzésének kiszámíthatóságában, a külvárosi robogóversenyek hajzselévilágában, a saját otthonaik kényszerű csendjeiben, de még a boroskólában tocsogó művház koncertek fülcsengésében sem igazán, ezért arra gondolnak, hogy ásnak egy tavat maguknak, hogy legyen valami part, ahova kivetődhetnek, és ahol a következő évek majd minden nyári hétvégéjén ócska borok és egymás mámorába menekülhetnek, mit sem sejtve arról, hogy hiába temetik be majd évekkel később egy utolsó buli során, életük végéig pucérfürdőznek majd benne az azóta már felnőtt Ady tériek és robogósok között bolyongva.

Szóval elmondanék egy hosszú és pátosszal teli történetet erről a tóról, és a bolyongásról, ami a betemetését követte és egészen Új-Zélandig űzött. Csak sajnos megint néma és tehetetlen vagyok, Kóbor János visszaült az ágyam szélére, én meg csendben nézem a kurzorvillogást. Viszont mindennél jobban szeretnék mesélni, szóval arra gondoltam, hogy összevágom a történetet életem legmeghatározóbb szövegeiből. Sokat jelentene, ha elolvasnátok. Köszi.

Életem irodalmi playlistje, három és:

---

„Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban.” (Allen Ginsberg: Üvöltés)

“- Ide figyelj, Sally! - Mi van? - Valami lányt figyelt a büfé másik végében. - Voltál te már teljesen torkig? Úgy értem, féltél-e már attól, hogy minden menthetetlenül elrohad körülötted, hacsak nem csinálsz sürgősen valamit? Például te szereted az iskolát, meg minden ilyesmit - Szörnyen unalmas. - De gyűlölöd? Azt tudom, szörnyen unalmas, de az érdekel, hogy gyűlölöd-e? - Hát azért nem gyűlölöm. Az embernek mindig kell... - Hát én gyűlölöm. Én aztán gyűlölöm. És nemcsak azt. Mindent. Gyűlölök New Yorkban élni, meg minden. A taxikat és a Madison utcai buszokat, a kalauzaikkal együtt, akik folyton üvöltenek, hogy a hátsó ajtón szállj le, és gyűlölöm, hogy meg kell ismerkednem gennyes alakokkal, akik szerint a Luntok angyalok, és hogy mindig liftbe kell szállnom, ha egyszerűen csak ki akarok menni, és hogy reám igazítják a Brook áruházban a nadrágot, és az embereket, akik mindig... - Ne üvölts, légy szíves. - Ez röhejes volt, mert nem is üvöltöttem. - Vegyük például a kocsikat - folytattam nagyon csendesen. - A legtöbb ember meg van őrülve a kocsiért. Ha egy kis karcolás van rajta, már odavan, és folyton arról beszél, mennyi benzint fogyaszt kilométerenként, és ha vadonatúj kocsija van, máris azon töri a fejét, hogy eladja, és vesz egy még újabbat. Én még az öreg kocsikat is utálom. Szóval engem nem izgatnak. Inkább szeretnék egy átkozott lovat.” (J. D. Salinger: Zabhegyező)

Radiohead: Fitter, happier | https://www.youtube.com/watch?v=3RFwhEvVqnA

„Egyszerűen csak arról van szó, hogy négy éve mást se látok, csak ilyen Wally Campbelleket, akárhova megyek. Pontosan tudom, melyik percben kezdenek bájologni, mikor kezdenek ocsmány pletykákat mesélni valamelyik szobatársnőmről, előre tudom, hogy meg fogják kérdezni, mit csináltam a nyáron, pontosan ismerem a mozdulatukat, amellyel odahúzzák mellém a széküket. (…) Nem pont Wallyról van szó. Éppúgy lehetne akármelyik lány is, az isten szerelmére. Például ha egy lány volna, mondjuk a mi hálónkból, akkor biztosan díszletet festene egész nyáron valamelyik profi színházban. Vagy végigbiciklizné Walest. Vagy lakást bérelne New Yorkban, és bedolgozna egy magazinnak vagy egy reklámcégnek. Szóval mindenkiről beszélek. Ez az egész, amit mindenki csinál, ez – mit tudom én – nem rossz, nem ocsmány, még csak nem is feltétlenül ostoba dolog, de olyan kicsinyes, olyan jelentéktelen, olyan elszomorító. És az a legrosszabb az egészben, hogyha bohémeskedni kezdesz, vagy más hülyeséggel akarod megnyugtatni magadat, mint a társaid, akkor se csinálhatsz mást, legfeljebb másképp csinálod.” (J. D. Salinger: Franny és Zooey)

“Én úgy igyekszem. Fölkelek.” (Nemes Nagy Ágnes: Délelőtt)

“Hány friss diplomás vállal megterhelő munkát nagy cégeknél fogadkozva, hogy olyan keményen fognak dolgozni, hogy 35 éves korukra elég pénzt keressenek a visszavonuláshoz, és végre azzal foglalkozhatnak, ami tényleg érdekli őket? Aztán mire elérik azt a kort, óriási jelzáloghitelük van, iskolába kell járatniuk a gyerekeiket, családi házban laknak, amihez legalább két autó szükségeltetik családonként, és úgy érzik, nem érdemes élni jó borok és drága külföldi nyaralások nélkül. Mihez kezdjenek, menjenek vissza gyökereket ásni? Nem, megduplázzák az erőfeszítéseket, és robotolnak tovább.” (Yuval Noah Harari: Sapiens)

„De tényleg, az élet leghétköznapibb valóságára gondoljanak, a zacskójába belekövesedő asztali só, a napi kötések mentén elvékonyodó cipőfűzők, az utcai agressziók s az elszivárgó szerelmi ígéretek lefolyórendszerének világára, ahol még egy csokor estikének is pénzszaga van. Az életnek ebben a leghétköznapibb valóságában nem a kis dolgok öröméig jutottam el, hanem a kis dolgok csömöréig, és nem a nagyszerűség és az örökkévalóság iránti vágy összetéveszthetetlen nyomára leltem, hanem a kisszerűség és a pillanatnyi kielégülésre szólító ösztön cáfolhatatlan bizonyítékaira.” (Krasznahorkai László: Megy a világ)

„Nézett kifelé a fakó naplementébe, látta a nejlonszatyorral hazafelé imbolygó polgárokat a hideg és sötét utcákon, átvillant benne, hogy lassan neki is indulnia kell – s akkor egy egészen szokatlan és egészen ismeretlen, fulladásszerű roham fogta el. Fel akart állni, talán egy pohár vízért, de nem mozdult egyetlen tagja sem, s pontosan ebből értette meg, hogy nem valami múló légszomj tört rá most hirtelen, hanem egy végérvényes fáradtság, a csömörnek és az elkeseredésnek, az eltelt több mint ötven év fokozhatatlan nyomorúságának, „az efféle naplementéknek és hazaimbolygásoknak egy halálos kimerültsége.”

…

„világosan látta, hogy itt és éppen itt, a túlcukrozott befőttek és a fülledt dunyhapaplanok, a kifésült szőnyegrojtok és a védőhuzattal bevont fotelek e tespedt légkörében akad el minden erőteljes szándék, hogy a magukat a helyi társadalom krémjének tartó s az egyszerű, egészséges embereket pimasz gőggel kezelő, mamuszba bújt operettzabálóknak ebbe a halálos mocsarába fullad bele minden tenni akaró lendület,” (Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája)

„Remember we’re all going to die, so play your ukulele.” (Amanda Palmer: Ukulele anthem)

Ahol tudat (lélek) és anyag találkozik, ott érzékelésnek kell lennie, ahol érzékelés van, ott kapcsolódásnak kell lennie, ahol kapcsolódás van, ott érzésnek kell lennie, ahol érzés van, ott sóvárgásnak kell lennie, ahol sóvárgás van, ott ragaszkodásnak kell lennie, ahol ragaszkodás van, ott szenvedésnek kell lennie. (Buddha S.N. Goenka által tolmácsolt szavainak egyszerűsített szabadfordítása.)

„Ő nem értette az életet. Fogalma se volt, miért született erre a világra. Úgy gondolkozott, hogy akinek részévé jutott ez az ismeretlen célú kaland, melynek vége a megsemmisülés, az minden felelősség alól föl van mentve, s jogában áll, hogy azt tegye, amit akar, például végigfeküdhet a kocsiúton, és minden ok nélkül elkezdhet jajgatni, anélkül hogy különösebb megrovást érdemelne. De éppen mert az életét a maga egészében értelmetlenségnek tartotta, a kis részeit külön-külön mind megértette, minden embert kivétel nélkül, minden magasztos és aljas szempontot, minden elméletet, s ezeket azonnal magáévá is tette.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

„Freedom is just another word for nothing left to lose.” (Janis Joplin: Me and Bobby McGee)

“Amennyit tudok a szabadságról, azt akkor tudtam meg, amikor elköszöntem Berényinétől és elindultam a Kálvin tér felé. Már abban az esetben, ha szabadság alatt nem a berepülő pilóták eufóriáját értjük, vagy a választási jogot, vagy, hogy erkölcsi normáink szerint ítélhetünk és dönthetünk, s e döntés ráadásul kivételesen egybevág a legtitkosabb vágyainkkal és érzelmeinkkel. Ha a szabadság nem a fehér papír fekete tintával. Ha nem négy kifeszített húr, vagy tízezer orgonasíp. Ha nem remetebarlang, meg nem is az a pillanat, amikor megáll Isten kelléktári vekkere és valami szétfeszíti a bordák ketrecét. Szóval legjobb, ha szabadság alatt most valami olyasféle állapotot képzelünk el, amelyben immár semmi nem köt a minket körülvevő világhoz. Nincsenek vágyaink, indulataink és félelmeink. Mondhatni: se célunk, se céltalanságunk, s még azt se tartjuk számon, hogy ez a vákuum immár nem zavar. Furcsa, leginkább jellegtelen állapot a szabadság. Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot.” (Bartis Attila: Nyugalom)

„Mégse mindegy; pedig utánam nem marad élelmes kis család, se tortaszelet-forma ház és kert, ékelve gipsz-önérzetü sorba, hulltomban meztelen imádjam az Urat, fillér is égetett, gatyámat is sokalltam, bámulva hogy önnön nedvétől részegen mindenki ráng, kerít, törtet, sosem pihen s vágyna száz évig is pacskolni ennyi bajban; tudom, sosem lehet jobb ez átvonulás, mert mindig szutykosat sulykol a nagymosás, a szenny mind visszahull, és elröppen a tiszta: mégse mindegy, hogy a derűs lét ősi titka szavamból fölkel-e és útjukra borítják, vagy csak holttestemet túrkálják mint giliszták.”

(Weöres Sándor: Animus)

“Ha van Isten, miért kellek én?” (Bartis Attila: Nyugalom)

„Ádám

Megállj! Mi eszme villant meg fejemben - Dacolhatok még, Isten, véled is. Bár százszor mondja a sors: Eddig élj: Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek. Nem egymagam vagyok még e világon? Előttem e szirt, és alatta mély: Egy ugrás, mint utolsó felvonás... S azt mondom: vége a komédiának. -

Ádám a szirt felé halad. Éva kilép az ajtón

Lucifer

Ah vége, vége: mily badar beszéd! Hiszen minden perc nem vég s kezdet is? Ezért láttál-e néhány ezredévet?” (Madách Imre: Az ember tragédiája)

„Ezek a népek valószínűleg még sokkal jobban féltek a haláltól, mint mi. Mi a civilizációtól már olyan nagyszerű lelki apparátust kaptunk készen, hogy életünk túlnyomó részében el tudjuk felejteni, hogy egyszer meghalunk; lassanként a halált éppúgy félre fogjuk tolni a tudattól, mint ahogy már félretoltuk Isten létezését. Ez a civilizáció. (…) Halálfélelem és halálvágy egészen közeli szomszédok voltak a lelkükben, és a félelem sokszor vágy volt és a vágy sokszor félelem. (…) És most nem a fáradtak és betegek, nem az öngyilkosjelöltek halálvágyáról beszélek, hanem azokéról, akik életük teljességében, sőt éppen azért, mert életük olyan teljes, vágyódnak a halál felé, mint a legnagyobb extázis felé, mint ahogy halálos szerelemről beszélnek. (…) Ezért mondom, hogy a meghalás erotikus aktus: mert vágyódtak utána, és végeredményben minden vágy erotikus.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

„Az európai, illetve nem pusztán az európai, de a modern ember állandó rettegésben él, rettegésben, hogy megszólal a telefonja, olyan rettegésben, amiről nem is tud, és mindez csupán egy azok közül a rettegések közül, amikről nem is tud, becsönget valaki, levelet ír valaki, szembe jön valaki, elkezdődik a tévében, rádióban valami, megannyi apró rettegés tartja rémes feszültségben és sodorja depresszióba az embert, és nincs ideje arra, hogy észre vegye, mert legfeljebb három hétre szakadhat ki az egészből, de az meg nem elég, és amikor rájöttem, hogy elvonókúrára szorulok, azt annak köszönhettem, hogy ezeknek a rettegéseknek az utórezgései lassan elmaradtak, kitisztult az ég a nagy vihar után, és ott álltam a felismeréssel a mozdulatlanságban, hogy nekem nincs szükségem semmire, senkire, a felismerés, hogy az életem rettegések összessége, egy veszélyes következtetéssel jár, hogy az életem nem kell nekem, ami pedig kell, az végtelenül egyszerű, fák és hangyák és madarak és víz és homok.” (Gerlóczy Márton: Elvonókúra)

“Ki minek gondol, az vagyok annak…

Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod: Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.”

(Weöres Sándor: Ki minek gondol az vagyok annak)

„Az orvosok később megállapították, hogy az idegláz kimerültség eredménye volt. Nem is lehet csodálni: hiszen Mihály tizenöt évig egyfolytában megerőltette magát. Megerőltette magát, hogy más legyen, mint amilyen, hogy sohasem a saját hajlandóságai szerint éljen, hanem úgy, ahogy elvárják tőle. Utolsó és leghősiesebb megerőltetése házassága volt. Azután az utazási izgalom és az a csodálatos megoldódási folyamat, amit az olasz táj idézett fel benne, és az, hogy egész nászútján úgyszólván egyfolytában ivott, és sosem aludta ki magát, mind elősegítették az összeomlást. És főképp ez: amíg az ember jár, nem veszi észre, hogy milyen fáradt, csak akkor, amikor leül. Mihályon is csak attól kezdve hatalmasodott el tizenöt év kumulálódott fáradtsága, hogy Terontolában akaratlanul, de nem szándéktalanul, a másik vonatra szállt, a másik vonatra, ami Erzsitől egyre távolabbra vitte, a magány és önmaga felé.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

„Ha tudni akarod, véleményem szerint az összes bajnak a felét a világon olyan emberek okozzák, akik nem használják az igazi énjüket.” (J. D. Salinger: Franny és Zooey)

„Eddig a földön minden rendetlenség abból származott, hogy egyesek rendet akartak teremteni, minden piszok abból származott, hogy egyesek söprögettek is. Értsétek meg, az igazi átok ezen a világon a szervezkedés, az igazi boldogság pedig a szervezetlenség, a véletlen, a szeszély.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

„Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant le a földre, a lábam elé.” (Sylvia Plath: Az Üvegbura)

„rendes esetben” úgy megy ez, hogy megmondjuk, innentől vagy erre, vagy arra kell menni, azaz vagy ez, vagy az ellenkezője a jó irány, csakhogy vannak esetek, az úgynevezett „nem rendes esetek”, amikor ez az érzék, ez a joggal magasra értékelt gyakorlatias tudás kijelenti, hogy az irány, amit kiválasztottunk, jó, hogy akkor tessék, ez lesz az, erre, ni, ez a jó – ám jó az ellenkezője is, jelenti ki ugyanez az érzék, na, és akkor áll be a bolyongás állva, mert ott van ez az ember, két súlyos bőrönddel a kézben s egy pár kitűnően megtalpalt bakancsban, és mehetne jobbra is, és nem tévedne ebben, de mehetne balra is, és abban sem tévedne semmiképp” (Krasznahorkai László: Megy a világ)

“Mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak, és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek, mint mesés sárga római gyertya, mely pókként robban szét a csillagok között.” (Jack Kerouac: Úton)

“Az őrültek pokla a valóság.” (Bartis Attila: Nyugalom)

„az ifjúság paradicsoma is ezen dőlt meg, a realitáson, amivel nem számoltak, és aminek legfőbb megjelenési formája a pénz.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

“– Milyen nap van ma? – Aureliano azt mondta, hogy kedd. – Én is azt hittem – válaszolta José Arcadio Buendía. – De aztán rájöttem, hogy ma is hétfő van, mint tegnap. – Nézd csak az eget, nézd a falakat, a begóniákat. Ma is hétfő van. – Aureliano, aki hozzászokott már apja hóbortjaihoz, ügyet sem vetett rá. Másnap, szerdán, José Arcadio Buendía ismét megjelent a műhelyben. – Micsoda katasztrófa – mondta. – Nézd a levegőt, hallgasd a nap zúgását: ugyanolyan, mint tegnap és mint tegnapelőtt. Ma is hétfő van. – Pietro Crespi aznap este a folyosón ütközött bele: José Arcadio Buendía az öregek kerepelő sírásával siratta Prudencio Aguilart, Melchiadest, Rebeca szüleit, a saját apját és anyját; mindenkit, aki megmaradt emlékeiben, és immár egyedül van a halálban. Píetro Crespi megajándékozta egy srófra járó kötéltáncos medvével, de nem sikerült kizökkentenie megszállottságából. Megkérdezte, mi lett a tervéből, amit néhány nappal azelőtt említett, hogy épít egy olyan ingaszerkezetet, amellyel az ember a levegőbe emelkedhetik. Azt a választ kapta, hogy a terv nem valósítható meg, mert az inga mindent fel tud repíteni, csak önmagát nem. José Arcadio Buendía csütörtökön újra megjelent a műhelyben fájdalmas, kifosztott arccal. – Elromlott az idő gépezete – mondta majdnem zokogva –, és Ursula meg Amaranta milyen messze vannak! – Aureliano úgy megdorgálta, mint egy gyereket, mire José Arcadio Buendía megszeppent. Hat órán át figyelte a körülötte levő világot, hogy valami különbséget fedezzen fel az előző naphoz képest, valami változást, amely az idő múlását jelzi. Egész éjjel nyitott szemmel feküdt az ágyában, és Prudencio Aguilart, Melchiadest meg a többi halottat szólongatta, hogy jöjjenek, és osszák meg a bánatát. De egyik sem jött el. Pénteken reggel, amikor a többiek még aludtak, újból megfigyelte a természetet, és egészen megbizonyosodott róla, hogy még mindig hétfő van. Ekkor felkapott egy keresztvasat, és mintha az ördög bújt volna bele, valami hangzatos és lendületes, de teljesen érthetetlen nyelven üvöltve, emberfeletti erejének vad dühével ízzé-porrá zúzta az alkimista vegykonyha, a dagerrotípiai laboratórium és az ötvösműhely berendezését. Már nekilátott a ház többi helyiségének is, amikor Aureliano a szomszédok segítségéhez folyamodott. Tíz emberre volt szükség, hogy ledöntsék a lábáról, tizennégyre, hogy megkötözzék, húszra, hogy kivonszolják az udvarra, és odakössék a gesztenyefához, miközben tovább rikoltozta zagyvaságait, és zöldes hab buggyant ki a száján. Ursula és Amaranta hazatérésekor is ott volt, keze-lába a gesztenyefához kötve, esőverten, lucskosan, a teljes együgyűség állapotában. Megszólították, de ő csak nézett rájuk, nem ismerte meg őket, és érthetetlen szavakat mondott. Ursula kiszabadította a csuklóját és a bokáját, amely a kötél szorításától egészen kifekélyesedett: csak a derekán hagyta meg a kötelet. Később aztán pálmatetőt építettek a feje fölé, hogy ne érje a nap meg az eső.” (Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány)

“Ó, Mihály, a világ nem tűri, hogy az ember átadja magát a nosztalgiának. - Nem tűri. A világ nem tűr semmi eltérést a normától, semmi szökést és dacolást, és előbb-utóbb rászabadítja az emberre a Zoltánokat.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

“Mihály hallgatta. Hazamegy. Megint megkísérli azt, ami tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek.

Apja elaludt, és Mihály kibámult az ablakon, a hold fényében próbálta kivenni a toszkán hegyek körvonalait. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.” (Szerb Antal: Utas és Holdvilág)

„That’s why this very small fluke theme called bohemianism just will not die in western civilization, you know, it’s always been there. It was there before rave, before punk, before rock and roll, before jazz, before the impressionists, before the romantics. Back, back, back, there was always this strain of decent because it’s the lifeline of sanity in western society. Every time the bastions of bullshitery grow weak, the bohemian thread expands its options, offers itself as an alternative. I don’t think this is an eternal dance of frustration. I think eventually this archaic return, which is what this bohemian thing has always represented, will be felt, will be heard. We have very little time now. If I believed that salvation had to come from political institutions, I would just throw up my hands in despair. It’s very hard for people sometimes to figure out whether I’m an optimist or not. Let’s get something straight here. I am the most optimistic person you have ever met. I’m absolutely convinced that there is nothing wrong, and that nothing can go wrong, and that nothing will go wrong, and that if something needs to be done, you will find yourself doing it.” (Terrence McKenna in We Plants are Happy Plants: Incredible Pearl)

„Aztán a pincér azt tudakolta, hol lakik egyébként, milyen városból jött ide, honnan származik. Esti erre egyáltalán nem felelt. Egy szigorú mozdulattal félreparancsolta az öreget, aki nem messze az asztalától egy oszlop mögé húzódott, s onnan méregette ezt az érthetetlen fiút.

“Hogy honnan származom? - szavalgatott magának Esti, megmámorosodva a feketétől és az álmatlanságtól. - Onnan, ahonnan minden ember. Egy anyaméh bíbor barlangjából. Én is onnan indultam egy bizonytalan utazásra, melynek sem rendeltetése, sem utolsó állomása nincs feltüntetve az útlevélben. Kéjutazás? Remélem, az lesz, mert roppant szeretek élvezni mindent. Vagy tanulmányút? Bár tudhatnék mindent, amit eddig tudtak. Vagy csak affaire familiale? Azt se bánnám, mert imádom a gyermekeket. Szóval a föld férge vagyok, ember, mint te, kedves, öreg talián, jó is meg rossz is. Mindenekfölött azonban érzékeny és kíváncsi. Minden és mindenki érdekel. Mindent és mindenkit szeretek, minden népet és minden tájat. Mindenki vagyok és senki. Vándormadár, átváltozó művész, bűvész, angolna, amelyik folyton kisiklik az ujjak közül. Megfoghatatlan és átfoghatatlan.” (Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

5 notes · View notes

hanselbeck · 4 years ago

Text

Vakcinát is az Aliexpressről?

Egy éve ért ide a járvány és egy éve epekedve várom már a napot, mikor a családom és én végre be leszünk oltva Covid-19 ellen. Az elmúlt egy évem maga volt a mentális pokol és nagyon szeretnék már legalább a lockdown majomketrecből kiszállni. A minap pedig ez a lehetőség felbukkant, csak éppen több kétséget szül, mint “vágjunk bele” érzést.

Bár ez az írás alapvetően a személyes megélésemről szól vakcina kérdésben, úgy gondolom sokan ismerhetnek magukra benne. Valami egészen más témában kellett telefonon beszélnem a háziorvossal és ilyenkor azért rá szoktam kérdezni, tud-e valamit a vakcinák érkezési üteméről, első körben a családom veszélyeztetett tagjainak, másodsorban pedig a magam részére. A válasz ezúttal így hangzott:

“Magát akár már ma be tudom oltani a kínaival.”

Lepergett a szemem előtt, hogy sörös korsók csattannak össze, barátokkal egymás vállára borulva ünneplünk, beülhetek moziba, felülhetek repülőre, mehetek pizsamabuliba és ha nem is 100%-ig, de nagyjából visszanyerhetem az életem. Ehhez csak annyit kell tennem, hogy veszem a kabátom és odamegyek, megdöfnek egy aprócska tűvel és szabad vagyok mához egy hónapra, mikor a második dózist is megkaptam.

Mindig van egy de!

Engem sajnos nem abból a fából faragtak, hogy megragadjam az első adandó lehetőséget levágni a célhoz vezető utat csak azért, mert nagyon vágyom már rá. Ennyi erővel pénzérme feldobásával is dönthetnék az életemről, egészségemről és a jövőmről. Ennél egy kicsivel hűvösebb fejjel gondolkozom.

Az összes nálunk engedélyezett vakcina közül erről, pontosabban a kínai Sinopharm oltóanyagáról lehet a legkevesebbet tudni. Az orosz Szputnyik V esetén is számos kritika él, hogy a nyugatról érkező Pfizer-Biontech, Moderna vagy AstraZeneca vakcinákkal szemben a klinikai vizsgálatok végrehajtása vagy az engedélyezési eljárás finoman szólva sem felelt meg a nyugati normáknak. Ez nem azt jelenti, hogy az orosz vakcina rossz, hanem azt, hogy nem tudjuk, mert nincs hozzá elég adat vagy nem összevethető a nyugati oltóanyagokéval. De ez változni fog, mivel az AstraZeneca és a Szputnyik V kombinált oltóanyagként való tesztelése már zajlik.

Kínában többféle vakcinát is kifejlesztettek, ebből a Sinopharm jutott el hozzánk, viszont ennek teljesen hiányzott a dokumentációja, mely alapján a magyar hatóságok az Európai Uniót megkerülve engedélyezhetnék (mint az oroszt), így a kormány rendeletben lépett át a hatóságon és vakon készítette elő a terepet a beszerzéshez. Itt is él az a megállapítás, hogy ez nem azt jelenti, hogy a kínai Sinopharm vakcina rossz, hanem egyszerűen nem tudjuk. Nem csak én, de a háziorvos sem, aki egy ideje minden kérdésemet azzal hárítja, hogy ha olvasok sajtót, akkor pont annyit tudok bármiről, mint ő.

Miközben a fellelhető összehasonlító táblázatokban az összes nyugati és az orosz vakcina adatai szépen híznak, frissülnek és egyre több dolog derül ki a védettség várható idejéről, mellékhatásokról vagy a mutációknak való ellenállóképességről, addig a kínairól nincsenek ilyen infók vagy olyan országokból érkeznek, amelyek szavára pont annyit lehet adni, mint a NER propagandájára. Amikor pedig a lakosság egy nagyon intim kérdésben próbál mankókat találni, akkor nem működik az erőpolitika, amit a kormány végez a virológusok közreműködésével, akik azt mondják, hogy bármilyen vakcina jön szembe veled, azonnal szúrd magadba, mert bármi jobb a fulladásos kínhalálnál.

Intim kérdésre erőszakos válasz

Egy tűvel valamit bejuttatnak a húsodba és meg kell bíznod benne, hogy nem fog bántani. Erről szól a vakcinázás úgy általában véve és ez egy nagyon személyes, nagyon intim kérdés. Nem hiszek amúgy abban, hogy a Covid-19 oltóanyagát kötelezővé kéne tenni, abban viszont igen, hogy a kormány ne letömni akarja az állampolgárok torkán a kérdést, hanem partnert játszva, nyílt és egyenes kommunikációval építse fel a bizalmat az oltóanyagok iránt.

Ebben a kérdésben most nincsenek pártpolitikai törésvonalak: Egy fideszes épp úgy aggódva figyeli milyen vakcina jut neki, mint a nemfideszes és csak azt szeretné, hogy ha már le kellett így élni egy évet, ne a nagy hajrában kelljen már elbaszni, mikor eleve tavaszra ígérik, hogy a nyugati oltóanyagok gyártási kapacitását is fel tudják futtatni és milliószám fog ömleni ránk. A kormány viszont megint az erőpolitikához nyúlt, ezzel viszont pont az ellentétes hatást fogja elérni, ez pedig az oltóanyagokba vetett bizalom csökkenése. A jó, bevizsgált, hatásos és biztonságos oltóanyagok is megsínylik.

Mire gondolok erőpolitika alatt? Például hónapok óta megy a kampány arról, hogy mindenki fogadja el azt a vakcinát, ami éppen jut, vagy különben visszakerül a várólista végére, ahol százezrek-milliók is állhatnak előtted. Ezzel párhuzamosan persze megy a kommunikáció arról, hogy szabad vakcinaválasztás van (azokból amiket a háziorvos is javasol a kórelőzmények ismeretében), de az kicsit sem világos, hogy ha én ma elutasítom a kínai vakcinát, de a jövő héten jutna nyugati, akkor a várólista végére kerüléssel csak a jövő hétig napoltam el a beoltásom vagy inkább hónapokkal? Utóbbi lehetőség pedig egyfajta zsarolásként is felfogható, főleg ha mellé tesszük azt is, hogy a következő időszakban aki nincs beoltva, az kimarad majd mindenből, ami az oltottaknak megengedett.

A kormány nem igyekszik tisztázni ezeket a kérdéseket és a háziorvosok sem tudnak többet mondani annál, amit már ismerek: Ha olvasok sajtót, akkor pont annyit tudok bármiről, mint ő. Amikor pedig a telefonban azt hallod, hogy mehetsz az oltásodért ha van kedved, akkor egyszerre zúdul rád a kiszabadulás lehetőségének eufórikus érzése, az orbáni erőpolitika játszmázása és az attól való félelem, hogy ha nemet mondasz, még az is lehet, hogy annyira a lista végére kerülsz, hogy lőttek még a 2021-es évednek is. Ebben dönts nagyjából 5 másodperc alatt, mert az orvos sem ér rá, mert egy egész hosszú listát kell még végigtelefonálnia a válaszod után.

Nekem jöhet bármi, de!

Így a végére valami konklúziót elő akarok ásni, amiből az is kiderül, hogy végül éltem-e a felajánlott lehetőséggel és bennem van-e már a kínai vakcina. Egyetértek azzal, hogy ne az állampolgár válogasson, hogy mit kér, mert ez nem az Aliexpress piactere, hanem bízza az orvosára a kiválasztást.

Ugyanakkor azt is valid érvnek tartom, hogy az állampolgár joggal várja el a hivataloktól, hogy csak alapos meggyőződés után engedélyezzenek egy oltóanyagot. Engem bármelyik vakcinával beolthatnak, amelyet a gyorsított eljárás ellenére is szabályosan engedélyeztek az Európai Unióban és felőlem ez lehet kínai, orosz, ugandai vagy pirézföldi oltóanyag is.

Sem az orosz, sem pedig a kínai vakcináról nem állítok olyat, hogy biztosan rossz, csak azért, mert olyan országokból jönnek, melyek politikai vezetésével nem rokonszenvezek. De az engedélyezést végezze szakhatóság, ne pedig Orbán Viktor egy rendelet bal alsó sarkába tett aláírásával, hogy így gyakoroljon nyomást az OGYÉI-re.

Beoltva továbbra sem vagyok és a lista végére sem kerültem, mert nem is direkt megkeresés útján jött a felajánlás. Az orvosom azért ajánlotta fel, mert szóba hoztam és nem volt még elég jelentkezője a szétosztható kínai vakcinákra.

#vakcina #oltás #oltóanyag #kínai #sinopharm #orosz #szputnyik v #pfizer #moderna #biontech #astrazeneca #háziorvos

1 note · View note

kosztalma · 6 years ago

Text

Mammut infópult megaposzt #1

Vásárló: Vy govorite po-russki? (lehet, hogy nem pont így kérdezte, guglitranzáltam) Én: No, sorry. V: Magistral??? É: *felmutatom 3 ujjam, jelezve, hogy 3. emelet* V: *felmutatja 2 ujját, hogy szerinte a másodikon van* É: *felmutatom 3 ujjam, hogy tuti a 3. emeleten van* V: *bólogat és elmegy*

Vásárló: Jó napot, a Media Marktot hol találom? Én: Egy szinttel lej.. V: Alul? Tessék mondani... É: Igen, a mínusz egyes szi.. V: De ALUL? É: Igen... V: KÖSZÖNÖM!

Vásárló: Jó napot, a Slukk ékszerüzlet hol található? (Schmuck a neve amúgy) Én: Itt felettünk az első emeleten. V: Lent? É: Az első emeleten, ha itt fel tetszik menni... V: Akkor lent az emeleten? É: Öhm.. V: Köszönöm!

Vásárló: Elnézést, hol van OTP automata? Én: Az épületen belül nincs, legközelebb a piacon van, vagy a Széll Kálmán téren a Burger King mellett. V: És az épületen belül?

Vásárló: Jó napot, hol van a New Yorker? Én: Jó napot, itt nincs. V: Egyáltalán? É: *???*

5 perccel később:

Vásárló: Jó napot, Tamaris-t hol találom? Én: Jó napot, nincsen. V: Egyáltalán? É: *???*

"Nem a bajszotokban van az eszetek" mondta a rajzolt bajszú hölgy, aki idejött a pulthoz kérdezni valamit, de elfelejtette, hogy mit 😀 ezért inkább továbbsétált. A biztonsági őrrel ezen sírva röhögtünk.

Egy ürge hívott fel így: "A Mammut 2-ben ül a szökőkút előtt, ugye? Lát maga előtt 3 gyereket, ebből az egyik kislány és két kisfiú. Szólítsa meg az anyjukat. Hosszú barna haja van." Volt egy apróbb szívmegállásom, de nem azt akarta az anyuka wingmanje, hogy felszedjem, hanem csak lemerült a telefonja és az apuka bejön értük kocsival, mert esik az eső.

Vásárló: *idesétál a pulthoz* Elnézést… Neeem? *elsétál a pulttól gyors léptekkel*

Vásárló: Hellószia, nem láttál itt véletlenül egy 36-37 éves srácot? Krisztián a neve és általában terepmintás ruhában van vagy Batmannek öltözik. Néha elszökik otthonról és plázákban lófrál.

Öreg néni: Elnézést, nem mész el! (Eddigi legfurcsább köszönés)

Vásárló: Jó napot, a cécécécé cipőbolt hol van?

Vásárló: Szia, te nem az Ádám vagy? Én: Nem? V: Biztos? É: Igen. V: Ó. *elmegy*

Vásárló: Tessék mondani, hány Nike cipőbolt van itten? Én: Egy sincs. V: Hát oszt miért? É: *???*

Vásárló: Áldást és békességet kívánok, a déem üzletet keresem.

Vásárló: O'Bag É: Jó napot! V: O’Bag! É: Jó napot kívánok! V: O’Bag! O’Bag üzletet keresem! É: Ó, van olyanunk. *hatásszünet* V: *???* É: A másik épületben a földszinten. V: *köszönés nélkül továbbmegy* É: *nem értem, hogy miért O'Bag-at*

Vásárló: Bibri könyvesboltot hol találom?

Vásárló: Nem lehetne-e megoldani, hogy a szökőkút magasra lövelljen ki? Szeretném, hogy látszódjon a szelfin, amit a lányommal készítenék.

Vásárló: Hol a speed? Én: 😳 V: A Speed Fitness! Én: 😞

Vásárló: *köszönés nélkül* Van Zara? Én: Nincs. V: És WC? É: Az van. V: *feje felrobban*

Vásárló: Elnézést, hol a Hervis? Én: Leköltözött. V: Hova? É: Hát hova lejjebb van innen már? 🙁

Vásárló: Helló bocsi, azt a nem is tudom, hogy hogy mondjam… füves boltot keresem… tudod, ahol grindert, meg ilyeneket lehet venni.

Vásárló: Minden emeleten a bal sarokban van a lift?

Vásárló: Jó napot kívánok! Én: Jó napot kívánok. V: Do you speak English? É: Yeah? V: Where is the toilet?

Vásárló: Szevasz információ, merre van a Vans bolt?

#mammut #dialogue

139 notes · View notes

holitt-holott · 3 years ago

Text

Luca - gondolataim a másságot bemutató mesefilmről

Úgy meghatódtam, hogy rengeteg emlék és érzelem kezdett kavarogni bennem. Most leírom egy töredékét.

Figyelem! Hatalmas spoiler riadó! Ha nem láttad még a Luca c. mesét, akkor várj még egy kicsit és nézd meg mielőtt elolvasod. Úgyis vannak részek, amit nem értesz, ha nem láttad a sztorit.

Luca lett a legújabb kedvenc mesém! Nagyon sok dolgot érintő meséről lesz most szó, ami tényleg nagyon jól bemutatja a másságot úgy, hogy nem is kellettek az LMBT "megjelenítés". Sőt! Bár mondták, hogy a két srác közt fel lehet lelni egy kis LMBT szálat, de szerintem szó sincs konkrétan ilyesmiről. Legalábbis nem feltétlenül kell beleképzelni. Ennyi idősen én is ilyesmódon ragaszkodtam a legjobb pajtimhoz, én is féltékeny voltam, ha éppen nem velem játszott, független attól, hogy fiú vagy lány volt a másik illető. Az, hogy valaki éppenséggel miért víziszörny a mi világunkban, szerintem a mese elsősorban a belső másságra utal, bár azt külső jegyekkel ábrázolták a készítők. Megmagyarázom miért. A két srác, amíg nem látszott rajtuk, hogy vízi élőlények, addig teljesen normálisan kezelték őket, mintha közülük valók lennének. De ha akár más etnikumúak lennének, akkorkülső jegyeiben is másságot hordoznak, pl. eltérő bőrszín, eltérő arcszerkezet, szegényesebb vagy teljesen más divatot követő öltözéket visel; Esetleg valamilyen fogyatékossággl élnének együtt, mondjuk mozgássérült, nincs meg a keze-lába, vak, siket, stb.... Az egyből szembe tűnik. Szóval olyan másságról beszél elsősorban, amit tud rejtegeni az ember. Amikor láttam Luca anyjának viselkedését, hogy mennyire félti a gyerekét attól, hogy baja lesz a "nyilvánosság" előtt, egyből apa jutott eszembe. Ő is félt attól, hogy negatív tapasztalatom lesz a rossz emberek miatt. Illetve attól is fél, hogy az otthonról hozott hagyományokat, kultúrát, ismeretet fogom elutasítani és elfelejteni, ha bekerülök egy másik, részben negatív, de amúgy a kor szellemében pozitívnak feltüntetett közegben. Értsd úgy, hogy az LMBTQ-közösség szélsőségesen progresszív hangjai eltávolítanak Istentől és a lelki közösségtől. A kislány apja is más. Hiányzik egy karja. Úgy született. De ő is beilleszkedett és ő is képes volt túllépni azon, hogy a két srác, akit érezhetően megkedvelt amúgy "víziszörnyek", akiket egész életében írtani akart. Ez egy nagy pálfordulást mutat be. Ezek a gyerekek tökre nem aggódtak azon sem, hogy mit egyenek, mit hordjanak. Valóban tök mindegy amúgy, hogy mit hordasz, úgy sem az a lényeg, csak sajnálatos beidegződés, hogy félünk a rosszalló tekintetektől és az undorodott elutasítástól. Másik oldalról pedig nagyon káros gondolkodás, hogy elítéljünk másokat, csupán a megjelenése vagy testi adottságai miatt. Olyan érzéseket váltott ki belőlem ez a mese, aminek hatására újra gyerek akarok lenni. Ez nagyon fura lehet, de én mindig is vissza akartam menni a gyerekkorba. A felhőtlen szabadságot jelenti nekem. Nem aggodalmaskodtam semmin, nem számított az sem, hogy hétköznap van-e vagy hétvége, hisz mindig játék volt az élet. Mindig volt mit megcsodálni, kérdezni, megismerni. De ma olyan természetesnek veszem azt is, hogy van fűtés és nem fagyoskodom, hogy látok és csodálhatom a halakat az égbolton, hogy hallom a tücsök ciripelését, de nem veszem észre a városi zajban, és hogy hallom csöndet, de mivel frusztráló az ingerhiány gyorsan pótlom zenével vagy bármi mással. A csönd tehát elvesztette természetes jellegét, pedig olyakor alapvető szükségletünknek kéne lennie, hisz általa ülepszenek le az élmények, vele kézen fogva tudjuk meg igazán, hogy kik is vagyunk valójában. Szerintem rájöttem, hogy azért nem tudok olvasni rendesen, mert frusztrál az ingerhiány. Mert rossz érzés, hogy nem filmet nézek, ami tele van véres akciójelenettel. Óh bárcsak visszatérne az a hatalmas képzelőerőm! Ezt a mondatot is természetesnek veszem és bele se gondolok, hogy egykor tanultam, hogy ez egy óhajtó mondat. Óhajtom tehát az alapvető jóból fakadó varázslatos fantáziát, ami színessé teszi a komor, szürke és rohanó világot körülöttem. A kis halak csak egy Vespat akartak, nekik az már a szabadságot jelentette. Gondolj bele, neked mi volt gyerekkorodban az, ami a szabadságot jelentette, a felhőtlen örömöt? És most?

#luca #disney #pixar #gyermekkor #gondolat

1 note · View note

nemzetinet · 6 years ago

Text

Elment a hang: meghalt Bőzsöny Ferenc

Az október 25-én, 87 éves korában elhunyt Bőzsöny Ferencet, a Magyar Rádió egykori főbemondóját november 21-én, a belvárosi Angolkisasszonyok templomában (Szent Mihály-templom, V. kerület, Váci utca 47/B) 14 órától tartott szentmise után helyezik örök nyugalomra. Süveges Gergő nekrológját közöljük.

Mint amikor hirtelen kimarad az adás: kocogtatjuk a hangszórót, rázogatjuk, ellenőrizzük a csatlakozásokat, tekergetjük a kapcsolót; nem értjük, mi ez a némaság.

Elment a hang.

A beálló csöndben pedig kezd igazán belénk marni a felismerés, mennyire természetes volt, amíg volt, hogy van. Most meg a csönd van, és ez a csönd most jóval hosszabb, mint egy egyszerű adásszünet. Pedig a rádióban, mondják, nem lehet csönd.

A hiba nem az ön készülékében van.

Elment A Hang.

Emlékszem az első találkozásunkra. Én csak a szomszéd bácsit láttam akkor, úgy harminc évvel ezelőtt, amikor általános iskolai osztálytársamék nyaralójában vendégeskedtem Zebegényben. Feri bácsi volt a szomszéd; a felnőttek olykor összeültek beszélgetni, mi meg hallgattuk őket. Talán még annyi sem derült ki, hogy Feri bácsi a rádióban dolgozik. Fogalmam sem volt arról, hogy ő maga a rádió.

Aztán kihagynak az emlékek. Voltaképpen azt sem tudom, hogyan kerültünk közelebbi barátságba, csak azt, hogy lassan tisztult a kép. Voltunk együtt rendezvényeken, Kazinczy-versenyeken, hívtam őt interjúra televízióba, újságba, ő pedig meghívott az Üllői úti Szent Kereszt-templomba balázsáldásra, amelyet sok éven át ő szervezett, és amely évről évre közös ünnepe a hangjukkal dolgozóknak. Akkor már a Feri bátyám megszólítást is engedélyezte.

Fontos volt neki a templomi együttlét. Fontos volt számára a tudat, hogy Isten hangtalanul, de fáradhatatlanul jelen van. Jelen volt a gondolataiban, a szívében, a szavaiban. Olykor ő adott neki hangot. Sokszor elmondta: pap szeretett volna lenni. És lelke mélyén talán úgy is érezte: különös kapcsolat fűzi a katolikus szolgálattevőkhöz. Látni, érteni akarta a történéseket, ismerni a főszereplőket, segíteni a hivatásukra készülőket.

Ha pap nem lehetett is, Isten szolgájának tartotta magát. S benne volt ebben a vágyban az alázat és a szerénység mellett az egészséges öntudat is: hálás volt a Fennvalónak azért, amit ajándékba kapott tőle, de azt is tudta, mit tett ő ennek a talentumnak a kibontakoztatásáért.

Nyugdíjasként is elkötelezett volt a rádió és a hallgatók iránt. Utolsó találkozásunk már csak vágy maradt. Megbeszéltük jó előre: október 16-án, kedden találkozunk, hogy portréinterjút készíthessek vele a Kossuth rádióba. Azt terveztem: ez a beszélgetés kerül majd adásba október 23-án, hiszen arról is szerettem volna kérdezni, amit ’56-ban a rádióban átélt. 13-án, szombaton hívott: kórházban van, de beszéljünk hétfőn, hátha be tudok menni hozzá, keresünk egy csendes sarkot, és felvesszük az interjút. 15-én, hétfőn újra hívott: halasztanunk kell. Október 23-án aggódva megint hívott: sikerült-e találnom valakit, nem sodorta-e veszélybe az esti műsort. „Feri bátyám, gyógyulj; a beszélgetést majd pótoljuk; jövőre is lesz október huszonharmadika” – mondtam, mire csak annyit felelt: „Meglátjuk.” „Erősödj, most ez a lényeg.” „Nem adom fel olyan könnyen” – jött a válasz.

Aztán elnémult a telefon.

A szó elszállt.

A Hang megmarad.

Légy boldog, Feri bátyám, ott, fenn, ahová egész életedben készültél!

Isten áldjon!

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Elment a hang: meghalt Bőzsöny Ferenc a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Isten #Szent Kereszt

0 notes

zarojel-hu-online-hirmagazi-blog · 7 years ago

Text

Szívszorító élethelyzet a jobban teljesítő Magyarországról: négykézláb próbált kenyeret lopni

New Post has been published on https://zarojel.hu/szivszorito-elethelyzet-jobban-teljesito-magyarorszagrol-negykezlab-probalt-kenyeret-lopni/

Szívszorító élethelyzet a jobban teljesítő Magyarországról: négykézláb próbált kenyeret lopni

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Négykézláb mászva próbált kenyeret lopni egy férfi. A pékségben észrevették, futva menekült. A kenyér nélkül. Itt tart ma Magyarország. Igen, a jobban teljesítő. Amikor egy falat kenyér is gondot okoz. Videó![/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBlbHMlQzUlOTElMjBFZGl0JTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyOTMwNjYyNTE4MyUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_single_image image=”140861″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=��center” onclick=”link_image”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Szívszorító élethelyzet a jobban teljesítő Magyarországról: négykézláb próbált kenyeret lopni

Míg az ország vezetői azt sem tudják hova menjenek és mit csináljanak a nagy jólétben és gazdagságban, illetve amíg lépten-nyomon azt tukmálják az emberbe, hogy igen, ez az ország jobban teljesít, meg fejlődik, meg erősödik, addig bizony élnek olyan emberek is ebben a szuper hazában, akiknek egy falat kenyér megszerzése is komoly kihívást jelent.

Van, aki 2 milliót keres, mindezt rászoruló gyerekeken (lásd itt) és akadnak olyan is, akik 400 milliót kaptak a reggeli kávé mellé (lásd itt) és van, aki négykézláb osonva próbál kenyeret lopni egy pékségből.

Mert a jobban teljesítő Magyarországon még arra sem telik neki.

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBtJUMzJUExc29kaWslMjBFZGl0JTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTc4MzM1ODM4MCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Megdöbbentő

és ha jobban belegondol az ember, szívszorító eset ez. A nyugat.hu tette közzé azt a videót, ami erről a kenyérlopásról szól.

A portál információi szerint szerda kora reggel egy szombathelyi férfi négykézláb mászott, osont be egy helyi pékségbe, majd leemelt egy kenyeret és úgy ahogy érkezett, négykézláb kúszott volna kifele, de az üzlet dolgozói észrevették és elzavarták.

A férfi elejtette a zsákmányt: azaz nem pénzt, nem alkoholt, nem ékszert, hanem kenyeret. Igen: kenyeret.

Milyen élethelyzet lehet az, ami erre készteti az embert? Mennyire lehet éhes az, aki így próbál ételhez jutni? Milyen elkeseredett lehet és vajon milyen régóta nem evett már egy falatot sem?

Rengeteg a kérdés, de persze választ nem kapunk ebben az állítólagosan fejlődő és jól működő országban. Válasz nincs, mert ugyebár Orbán Viktortól tilos kérdezni.

Vajon erre mit válaszolna: tényleg így teljesít jobban Magyarország?

https://www.youtube.com/watch?v=Hxr9NChhFwY

Forrás

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBoYXJtYWRpayUyMEVkaXQlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjIzMjYwMDkxNTgwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

#éhes #Magyarország #Magyarország jobban teljesít #Orbán Viktor #pékség #rablás #szegény

0 notes